Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Zenei lexikon

A

a capella: tisztán énekes, hangszeres kíséret nélküli zene

a tempo: visszatérés az alaptempóhoz

accelerando: gyorsítva

ad libitum: "tetszés szerint", szabadon, szigorúan kötött ütemmérték nélkül.

adagio: igen lassan. Zenei tételt is neveznek így, többnyire szonáták és szimfóniák 2. tételét.

agitato: izgatottan, hevesen, szenvedélyesen

agogika: a hangértékeknek a dinamikával összefüggő árnyalatnyi értékváltozásait (gyorsítás, lassítás, megnyújtás) fejezi ki. Ezeket a kottaírás nem tudja érzékeltetni. Az agogika a mű tagolásának, értelmezésének szerves része; függ a stílus előadásának hagyományaitól, de szerepet kap benne az előadó személyisége is.

akkord: legalább három különböző magasságú hang egyidejű megszólalása.

alaphang: 1. egy hang legmélyebb részhangja. 2. a dúr-moll hangrendszerben a skála kezdőhangja, a hangnem központja. 3. az a legmélyebb hang, amelyre az akkord épül.

Alberti basszus: olyan akkordkíséret, amely állandóan törve, felbontva szólal meg.

aleatória: az 1950-es években kialakult zeneszerzői módszer, amely egy vagy több zenei paraméter nyitva hagyásával a zenemű végső hangzásalakjának megformálásában szerepet juttat a véletlennek. Nem határozza meg a mű minden részletét, egyes megoldásokat az előadóra bíz.

alla breve: olyan ütem, amelynek ritmikai alapegysége a negyedkotta helyett félkotta. Jele: C (2/2)

allargando: lelassulva, elszélesedve.

allegretto: mérsékelt gyorsasággal, gyorsacskán, kissé gyorsan.

allegro: vidám, gyors

allemande: német eredetű, a 16. sz.-ban divatos mérsékelt tempójú társasági tánc, 4/4-es ütemben. A barokk szvit 1. alaptétele.

alt: a legmélyebb fekvésű női hang

alteráció: egy skála bizonyos hangjainak módosítása (felemelése vagy leszállítása) olyan hangokká, amely nem részei az adott hangrendszernek.

álzárlat: a dúr-moll hangrendszerben annak az akkordlépésnek az elnevezése, amelynek során a domináns hangzatra nem a megszokott tonika következik, hanem más harmónia, rendszerint valamilyen, a VI. fokra épülő hangzat.

ambitus: hangterjedelem. A legmélyebb és a legmagasabb hang közötti távolság.

andante: lépve, járva, mérsékelt lassúsággal.

animato: élénken, lelkesülten.

appassionato: szenvedélyesen

ária: hangszerkíséretes szólóének.

arioso: 1. áriaszerűen; 2. átmenet a recitativo és az ária között, az áriánál kötetlenebb formájú.

arpeggio: hárfaszerű játékmód; az akkord hangjainak hangokra bontva történő megszólaltatása. Billentyűs, pengetős és vonós hangszereken alkalmazható.

atonalitás: tonalitás nélküliség. Olyan zene, amelyből minden tonalitást meghatározó elem, funkció, hangközviszonylat hiányzik.

attacca: megállás nélkül folytatva. Rendszerint olyan tételek végén áll, melyekre megszakítás nélkül következik az utána álló tétel.

autentikus zárlat: funkcionális irányba történő zárlat: a dúr-moll hangrendszerben a befejező akkordlépés elnevezése, amikor a dominánst tonika követi.

B

bagatell: rövid, könnyed  hangvételű hangszeres zenemű a 19. században.

ballada: eredetileg középkori olasz táncdal, mai jelentése szerint drámai feszültségű, tragikus tárgyú elbeszélő költemény, rendszerint énekhangra. A romantikában hangszeres darabok címeként is szerepel.

bariton: közepes mélységű férfihang a tenor és a basszus között.

basso continuo: megszakítás nélkül hangzó, állandó basszus, a barokk kor hangzáskultúráját meghatározó gondolkodásmód. A kompozíció alapját adta, leggyakrabban csembaló vagy orgona szólaltatta meg valamilyen mély vonós hangszerrel. Csak magát a basszus szólamot jegyezték le, a hangzatokat számozott basszus jelölte.

basszus: a legmélyebb fekvésű férfi énekhang.

bel canto: "szép ének". A hangzás érzéki szépségét, a tökéletes dallamformálást mindenek fölé helyező olasz énektechnika és stílus.

bicinium: régen két fúvós hangszer együttesének megjelölésére szolgált, ma kétszólamú éneket jelent.

bitonalitás: két különböző hangnem egyidejű megszólalása.

bolgár ritmus: aszimmetrikus ritmus. Összetett ritmusképlet, amelyet a páros és a páratlan lüktetés váltakozás jellemez. Leggyakoribb formái: 3+2, 2+3, 3+3+2, 3+2+3. Bartók gyakran használta.

bővített hármashangzat: bővített kvintet tartalmazó, tehát két nagy tercből álló hármashangzat.

bourrée: gyors, 4/4-es metrumú régi francia körtánc. Jellegzetessége a 2. és 3. negyed gyakori szinkópája. A barokk szvitek egyik tétele.

C

calando: dinamikában és tempóban egyaránt elhalóan.

cantabile: énekelve.

cantilena: dallam

cantus firmus: (szilárd dallam). A 12-16. sz.-i vokális zenében az ellenpont kiemelt jelentőségű szólama. Az a fődallam, amelyet a többi szólam alárendelt szerepben vesz körül.

cappella: zenekari vagy énekkari együttes.

capriccio: "szeszély". Laza szerkezetű, vagy kötetlen formájú hangszeres darab.

cezúra: "metszet/metszés/vágás". A forma tagolásának fontos eszköze, a zenei folyamat rövid, lélegzetvételnyi megszakítása.

chaconne: 1. mérsékelt tempójú, hármas lüktetésű spanyol tánc a 16. században. 2. Páratlan ütemű ostinato basszus felett elhangzó variációsorozat, melyben a harmóniák egymásutánja a basszussal együtt ismétlődik.

clavier: billentyűzet.

coda: záradék, függelék, valamely kompozíció vagy tétel végére illesztett rövidebb-hosszabb utójáték, epilógus.

comodo: kényelmesen

concerto: az olasz concertare=vetélkedni igéből. Versenymű.

concerto grosso: a barokk kor hangszeres zenéjének meghatározó műfaja. Zenekarra írt, nagyobb szabású, többtételes mű, amelyben a szólisták kis csoportja (concertino) és a teljes zenekar (tutti vagy ripieno) áll szemben egymással.

con fuoco: tűzzel, tüzesen.

contrapunctus: ellenpont

courante: páratlan ütemű, 3/4-es, mozgalmas ritmusú francia udvari tánc. Megkülönböztető ritmusképlete az ütemelőző negyed és a rákövetkező ütem első negyedének pontozása.

crescendo: hangerőben növekedve, növekvő hangerővel.

D

da capo: a kezdettől, elölről. Elölről ismétlésre utasító jelzés. Rövidített alakja: D.C.

dal: énekhangra írt, rendszerint hangszeres kísérettel ellátott zenemű.

dal segno: "a jeltől". Ismétlésre utaló jelzés, az ismétlés azonban nem a kezdettől, hanem egy § jellel jelölt helytől kezdődik.

dalciklus: tartalmilag, hangulatilag összekapcsolódó dalok sorozata, amelyben az egyes dalok formai változatossága révén jön létre a dalciklus művészi egysége.

dalforma: a kéttagú, illetve a háromtagú forma elterjedt megnevezése. Nemcsak az énekelt dalokban fordul elő, hanem a hangszeres zenében is.

daljáték: a német Singspiel tükörfordítása. Zenei betétekkel tarkított vígjáték.

dallam: a hangoknak olyan önmagában egységesen lezárt sor, amely zenei mondatokra, frázisokra és motívumokra tagolódik.

decrescendo: halkítás. Dinamikai utasítás a hangerő csökkentésére.

diminuendo: halkulva

dinamika: a hangerő fokozatai és azok változásai egy zeneműben.

disszonancia: a konszonancia ellentéte. A zenei folyamatban hangként vagy hangzatként a megoldatlanság, a befejezetlenség érzetét kelti.

divertimento: kötetlen formájú, könnyed hangvételű hangszeres zenemű. A bécsi klasszika óta ismert műfaj, tételeinek száma 3 és 8 között váltakozik; kis létszámú,előre meg nem határozott együttest igényel.

divisi: "felosztva". A zenekari vonósszólamokban valamely - egyébként azonos szólamot játszó - hangszercsoport több részre osztódik, és az így keletkezett egyes csoportok egymástól különböző szólamot játszanak.

dodekafónia: tizenkéthangú technika, tizenkétfokúság. A 20. századi zene meghatározó irányzata, amely a szabad atonalitásból és az expresszív zenei stílusból fejlődött ki. Kifejlesztője a Schönberg volt.

dolce: lágyan, gyengéden

domináns: a funkciós zenei rend három funkciójának egyike, a dúr és a moll hangnem V. foka, illetve az arra épülő hangzatok jellegének meghatározása.

dór: a modális hangrendszer hangsorainak egyike; moll jellegű, vezetőhang nélküli hangsor. Másik elnevezése: Ré-sor, vagy Lá-sor fi-vel. Szolmizálva: ré-mi-fá-szó-lá-ti-dó-ré.

duett: két szóló énekhang együttese, vagy operai jelenete.

duó: két egyforma vagy különböző hangszer együttese. Kizárólag két hangszer játékát értjük alatta.

dúr: hétfokú skála, a diatonikus hangrendszer legfontosabb hangsora. A 18-19. században a zenei gondolkodás alapja. Modális elnevezése: ION. Szolmizálva: dó-ré-mi-fá-szó-lá-ti-dó

E

echo: a visszhang utánzása a zenében.

egészhangú skála: egy oktávon belül hat olyan hangból álló sor, amelynek mindegyike egymástól nagy-szekund távolságra van.

egynemű kar: a vegyeskarral ellentétben olyan összeállítású kórusmű, amelyben csak férfiak vagy csak nők szerepelnek.

elégia: panaszos dal, siratóének.

ellenpont: több önálló, egyenrangú szólam kombinációja. Olyan többszólamú szerkesztés, amelyben valamely szólamhoz dallamvezetésben és ritmikailag önálló ellenszólamok társulnak.

előjegyzés: a vonalrendszer elején elhelyezett módosító jelek, azaz a hangokat fél hanggal megemelő keresztek és fél hanggal leszállító bék. Közvetlenül a kulcs után állnak. Érvényességük az egész sorra kiterjed.

előke: díszítésfajta. Hosszú és rövid fajtája is van. Mai formája a 19. században terjedt el. A kiskottával kiírt zászlós díszítőhang szárát áthúzták annak jelölésére, hogy játékideje (a főhang rovására) nagyon rövid, rendszerint 32-ed érték.

enharmónia: azonos hangzású, de különböző elnevezésű hangok viszonya. Két egymás melletti törzshangból származik, az alsó felemelésével, illetve a felsők leszállításával.

eol: a modális hangsorok egyike, vezetőhang nélküli moll jellegű hangsor; lá-sor.

espressivo: kifejezéssel, érzéssel

etűd: "gyakorlat". Rövid, egytételes zenedarab, amely bizonyos hangszertechnikai problémák elsajátítása céljából íródott.

expozíció: a fúgában a téma első előfordulása; a szonátaformában az első nagy formai egység, amelyben a tétel legfontosabb zenei gondolatainak bemutatása történik.

F

fantázia: 1. rögtönzésszerű, kötetlen műforma, több különböző tempójú és jellegű részből álló hangszeres darab; 2. A 16. században imitációra épülő hangszeres mű. 3. A romantikában nagyobb mű dallamainak egyvelegszerű összefűzése.

felhangok: egy zenei hanggal egy időben megszólaló, de külön nem hallható hangok sora.

feloldójel: valamely előjegyzést vagy módosítást érvényesítő jel.

felütés: az ütem kezdetét jelző főhangsúly előtt, a legutolsó hangsúlytalan ütemrészen való kezdés.

félzárlat: egy zenei mondatnak a dominánson való befejezése.

férfikar: férfihangokból álló kórus.

fermáta: korona. A hangjegy fölé vagy alá helyezett jel, ami megnyújtja a jelzett hang vagy szünet tartamát; hogy mennyire az magától az előadótól függ.

figuráció: alakzat", egy dallam vagy hangzat felbontása mozgalmasabb, kisebb értékekre átmenő és váltóhangok, előlegzések és késleltetések segítségével.

finálé: 1. operafelvonások, vagy egész operák befejező része. 2. ciklikus, többtételes művek, főleg szimfóniák befejező tétele.

forte: dinamikai jel; erősen, hangosan

fortepiano: 1. a zongora régi típusának elnevezése, dinamikát is lehetett rajta játszani. 2. erős hangképzés után hirtelen halk játékmódra utaló jelzés.

frazeálás: egy kompozíció tagolása bizonyos zenei-értelmi egységek szerint.

fríg: moll jellegű modális hangsor; mi –sor.

fúga: a legmagasabb rendű imitációs formák egyike. Kiindulópontja egy rövid, jellegzetes zenei gondolat, amely egyetlen szólamban mutatkozik be, majd végig vonul valamennyi szólamon, később többször is visszatér.

G

gamba: viola da gamba. Gordonka nagyságú vonós hangszer, a violák családjának tagja, a mai gordonka elődje. A hangszert a térdre vagy a lábak közé kellett helyezni.

gavotte: mérsékelt mozgású,kissé ünnepélyes, páros ütemű francia tánc, fél ütemnyi felütéssel. A szvit egyik tétele.

generálbasszus: számozott basszus; basso continuo.

generálpauza: valamennyi szólamra egyszerre vonatkozó szünet. Többnyire egy teljes ütemet tesz ki, de vannak több ütemesek is.

gigue: élénk, 6/8-os ütemű, pontozott ritmusú angol tánc. a barokk szvit zárótétele.

glissando: "csúszva". Egy hangköz áthidalása valamennyi közbeeső hang érintésével. Jele a kiinduló hangtól a befejező hangig terjedő egyenes vagy hullámos vonal, olykor felette a gliss. rövidítéssel.

grave: súlyosan. Méltóságteljesen hömpölygő, ünnepélyes hangvételű lassú zene.

grazioso: kecsesen, bájosan.

giusto: feszes, kötött tempóval, pontos ritmusban.

gyermekkar: gyermekekből álló kórus elnevezése.

H

hangköz: két hang egymástól való távolsága.

hangnem: a dallamok és hangzatok hangjainak hovatartozása, a hangok vonzódásának és taszításának logikai rendje. Kijelöli az alaphangot is, amihez viszonyítunk.

hangnevek: a különféle hangrendszerekhez tartozó hangok megkülönböztető elnevezése.

hangsor: skála; a zenei hangok lépcsőzetes elrendezése.

hangzat: akkord; legalább 3 különböző magasságú hang egyidejű megszólalása.

hármashangzat: A dúr-moll hangrendszer legfontosabb hangzata, ami két egymásra épített tercből áll. Alaphangból, tercből és kvintből áll. Fajtája szerint van: dúr (nagy terc+kis terc), moll (kis terc+nagy terc), szűkített (két kis terc) és bővített (két nagy terc).

háromtagú forma: a legegyszerűbb zenei formák egyike. Képlete: A-B-A. Az első és a 3. tagja egyező, a középső pedig eltérő.

hemiola: a három kétfelé osztása. 3 fél kotta (hemiola major), vagy 3 negyed kotta (hemiola minor) éneklése vagy játszása 2 ütés alatt.

hexachord: hat hangból álló hangsorrészlet.

históriás ének: a 16. század magyar műzenéjének jellegzetes elbeszélő jellegű műfaja, a jelent vagy a közelmúlt jelentős eseményeit tárgyalja hazafias elkötelezettséggel. Sazerzői vándor költők és lantosok, az ének előadói is voltak egyben. Rímekbe foglalták a végvárak harcait, a katonaélet epizódjait. Népi elemekből táplálkozik.

homofon: eredetileg unisono éneklés. Ma akkordikus szerkesztésmódú zene, melyben 1 vezető szólam alá van rendelve a többi.

I

imitáció: többszólamú zenei szerkesztésmód, amelyben valamely szólam egy másik szólam dallamát időbeli eltolódással utánozza, legtöbbször más hangról indulva.

impresszionizmus: a latin impresszo = benyomás szóból. Az irányzat egyes vélemények szerint Monet: Impresszió a felkelő nap című tengerparti tájképéről (1872) kapta a nevét. Valójában az irányzat már 10 évvel korábban Manet műveivel elkezdett formálódni. Manet volt az, aki felfedezte, hogy a vizuális jeleknek megvan az önmagában megálló rendje. Az impresszionisták ugyanúgy a valóságot akarták ábrázolni, minta realista művészek, de módszerüket pusztán a látottakra alapozták. Azt vallották, hogy a természetben a látvány a fényviszonyok hatására pillanatról pillanatra változik. A festő feladata ezeknek a futó benyomásoknak a rögzítése.

impromptu: latinul = készenlétben. Kezdetben a 17. századi Franciaországban rögtönzött költeményt vagy felvonásközi betétszámot jelöltek ezzel az elnevezéssel. A 19. sz. 20-as éveitől kisebb hangszeres, elsősorban zongoradarabot jelöltek Impromptu névvel. Először rögtönözték, improvizálták a darabot, utána írták le. Ezért ezek szerkezete egyszerű 3 részes, visszatéréses.

improvizáció: valamely zenei témának minden előkészület nélkül, fejben való kidolgozása és azonnali lejátszása.

induló: eredetileg katonai menetelést serkentő, páros ütemű,a lépés tartását segítő zene.

instrumentális: hangszeres

intermezzo: közjáték; opera két jelenete vagy felvonása között előadott önálló, más karakterű darab; operák jelenetei közé beiktatott zenekari részlet; 19. sz.-tól önálló karakterdarab is.

interpretáció: előadás

intonáció: 1. hangadás, megszólaltatás, a hangolás minősége. 2. a zene előadásának indítása., az első hangok megszólaltatása.

invenció: a latin inventio = ötlet szóból. a 17-18. században csembalóra írott, szabad imitációs műforma. Mindig egyetlen témán alapszik.

ion: megegyezik a mai dúr hangsorral.

K

kadencia: zárlat, záradék; a zene értelmi tagozódásának legfőbb eszköze; áriákban, versenyművekben a koncertáló szólam virtuóz, kötetlen szólója.

kamarazene: kis hangszer együttesre írt zenemű, melyben az egyes hangszerek önálló szólamot játszanak.

kánon: az imitáció legszigorúbb formája, amikor egy szólam menetét egy vagy több szólam időbeli eltolódással hangról hangra utánozza.

kantáta: recitativókkal, áriákkal, kórusokkal bővelkedő többtételes, zenekar kíséretes mű.

keringő: 3/4-es ütemű osztrák, eredetileg népi tánc, a ländler utóda.

késleltetés: a harmóniai feszültség fokozásának egyik eszköze; egy vagy több szólam az előző akkordból átkötve nem oldódik fel a többi szólammal egyidejűleg az új akkordra,hanem disszonanciaként szerepel benne, feloldására csak utólag, késve kerül sor.

kéttagú forma: két egymást kiegészítő periódusból áll. Képlete: A-B.

kidolgozás: az a kötetlen formájú, rendszerint moduláló rész, amely a mű folyamán már korábban bemutatott anyagból épül.

klavichord: a legrégebbi billentyűzettel ellátott húros hangszer, a zongora kisméretű, asztalra helyezhető elődje. A húrokat a billentyű lenyomásával kis fémrudak súrolták.

kóda: záradék, függelék, valamely kompozíció vagy tétel végére illesztett rövidebb-hosszabb utójáték, epilógus.

koloratúra: a dallam kidíszítése, kiszínezése a főhangot körülvevő hangokkal, hangzatfelbontásokkal, futamokkal nagy ugrásokkal.

konszonancia: a tonális zenében a rokon hangzású hangok együttes megszólalása.

korál: a protestáns egyházzenében az egyházi énekek összefoglaló elnevezése.

Köchel-jegyzék: Mozart életművét rendszerező, műveit sorszám szerint megkülönböztető tudományos kiadvány.

kromatika: a hét alaphangmagasságának egy fél hanggal felfelé vagy lefelé történő megváltoztatása.

kvartett: négy szóló énekhang vagy hangszer együttese.

kvintett: öt szóló énekhang vagy hangszer együttese.

kvintkör: a dúr és a moll hangnemek ábrázolása előjegyzésük jellege és száma szerint kör alakban C hangról indulva.

kvintola: öt hangjegyből álló csoport, amelyet négy vagy hat ugyanolyan értékű hang időtartama alatt kell megszólaltatni. 2/4-es és 6/8-os ütemben fordul elő.

L

lamento:panaszos jellegű zene. Drámai kifejezőerővel telt, rendszerint basso ostinatóra épített arioso.

largo: szélesen. A leglassabb tempóra utaló jelzés.

legato: kötötten. Olyan játékmódot jelöl, amelyben a hangok szoros egymásutánban, pillanatnyi megszakítás nélkül követik egymást.

leggiero: könnyedén. A legato és a staccato játékmód között van az előadásmódja.

lento: lassan

libretto: szövegkönyv

líd: dúr jellegű modális hangsor. A fá hangról kezdődik.

Lied: a romantika idején kialakult német dal

lokriszi: modális hangsor ti hangról indulva

madrigál: rövid, lírai hangulatú, 3-8 szólamú, kis énekegyüttesre írt kompozíció a 16. században. Formájára jellemző az ismétlés nélküli felépítés.

maestoso: méltósággal, fenségesen

maggiore: a dúr hangnem olasz neve, a dúr hármashangzat nagy tercére való utalással.

marcato: kiemelve, hangsúlyozva

marcia: induló

mazurka: Lengyel népi tánc három különböző táncfajtából (tüzes mazur, nyugodtabb kujawiak, nagyon gyors oberek). Közös jellemzőjük a hármas ütem, melyen belül valahol pontozás, nyújtott ritmus fordul elő, amit az egész darab alaplüktetésében érezni lehet.

melizma: a főhangok közötti hangok láncolata, melodikus díszítés, hajlítás. Egy szövegszótagra énekelt több hang.

mellékdomináns: "az V. fok mintáját követő akkord a skála egyéb fokain. Színezete dúrhármas, illetve dúrhármas kis szeptimmel." (Frank Oszkár)

menüett: 3/4-es mérsékelt tempójú francia udvari tánc egy negyed felütéssel.

menzúra: a hangjegyek egymáshoz viszonyított mértéke, időmérete.

metronóm: rugós szerkezettel működő ütemmérő, a zeneművek tempóját pontosan meghatározó szerkezet.

metrum: időmérték, ütemmérték, a zenei ritmus beosztása.

mezzoforte: középerősen.

mezzopiano: közepesen halkan.

minore: a moll neve, utalva a moll hármashangzat kis tercére.

mise: a katolikus istentisztelet fő formája. Állandó (Kyrie, Gloria, Credo, Santcus-Benedictus, Agnus Dei) és változó részekből áll.

mixolíd: szó hangról kezdődő dúr jellegű modális hangsor.

mixtúra: 1. Kevert játék; az orgona egyik regisztertípusa, amelynél az alaphanggal együtt annak részhangjai is azonos hangerővel szólalnak meg. 2. Párhuzamosan mozgó, azonos felépítésű akkordok sora.

moderato: mérsékelten, mérsékelt gyorsasággal.

modális hangsorok: Eredetileg egyházi hangsorok; Az antik görög zene hangsorait vette át a gregorián zene. A gregorián hangsorok nem pontosan egyeztek meg a görög hangsorokkal, de az elnevezéseik megmaradtak. Ma a diatonikus hangrendszer hét hangsorának, módusának: az ion, dór, fríg, líd, mixolíd, eol és a lokriszi hangsornak a gyűjtőneve. 

moduláció: az egyik hangnemből a másikba való átmenet a dúr-moll hangrendszerben.

molto: nagyon

morendo: tempóban és dinamikában egyaránt elhalóan.

mosso: mozgalmasan, élénken

motetta: A motetta az európai többszólamúság egyik alapvető műformája volt a 13-17. században. Elnevezése a középkorból ered, amikor a tenor fölött következő szólamot szöveggel látták el, s ezért motetusként tüntették fel. (mot = szó). A szólamok száma rendszerint három vagy négy volt, közülük a motetus volt a középső, a tenor az alsó, amely hagyományos gregorián dallamból átvett, egyetlen szótagra énekelt melizmából állt. Ezt a legmélyebb szólamot hangszer is játszhatta. A felső szólamok szövege kétféle volt, idővel ugyanis gyakran világi témákkal cserélték fel az egyházi szövegeket. Mivel ezek a szövegek gyakran nem a templomba illőek voltak, egyre gyakrabban adták elő a motettákat a templomon kívül.

N

női kar: kórusmű, melyben csak nők énekelnek.

nyitány: operák, oratóriumok, színpadi kísérőzenék és balettek hangszeres bevezető zenéje.

O

obligát: "kötelező"; olyan szólam (hangszer), amely a zenemű teljes értékű megszólaltatásához feltétlenül szükséges, nélkülözhetetlen.

oktett: nyolc énekhangra vagy hangszerre írt kompozíció, illetve az a hangszeres együttes, ami előadja.

opera: mű - "opera in musica" = zenei műalkotás; az egyik legösszetettebb zenei műfaj, a vokális és hangszeres zenével dráma és líra, színjátszás s tánc, díszlet és jelmez társul. Alapja a szövegkönyv. Általában nyitány vezeti be és felvonásokra tagolódik.

opus: mű, munka. Egy zeneszerző kompozícióinak a sorszámát jelzi.

oratórium:

organum: a korai többszólamúság elnevezése. A gregorián dallammal oktáv, kvint vagy kvart párhuzamban halad több szólam.

orgonapont: hosszan kitartott, az orgonapedálra emlékeztető mély hang, amely fölött különféle harmóniák váltakoznak, ezek tőle egészen távol eső, hangnemidegen hangzatok is lehetnek.

ossia: ezzel a szóval jelölik a zeneművekben azokat a hosszabb-rövidebb részeket, melyek mintegy variánsként játszva az eredeti zenei szöveg helyett játszhatók.

ostinato: állandóan, makacsul ismétlődő motivikus zenei anyag.

összkiadás: olyan gyűjteményes anyag, amely egy zeneszerző összes művét magában foglalja. Tudományos alapon készülnek, ezért a lehető leghitelesebben tartalmazzák a zenei szöveget.

P

parafrázis: idegen szerző művének szabad, fantázia formában történő feldolgozása, rögtönzésszerű átdolgozása.

parlando: beszédszerűen; a beszéd ritmusához igazodó szabad ritmikájú előadásmód.

partita: a variáció olasz elnevezése a 17. században, majd a szvittel azonos, többtételes műforma.

partitúra: vezérkönyv; több hangszerre írt zeneművek lejegyzési módja. Az egyes szólamok külön-külön vonalrendszerben kapnak helyet oly módon, hogy a grafikus képben ütemenként jól követhetőek legyenek a mű metrikus-ritmikus folyamatai. A szólamok felülről lefelé magasságuknak megfelelően tünteti fel és hangszercsoportok szerint rendezi.

passacaglia: olasz, vagy spanyol eredetű, kimért 3/2-es ütemű tánc. A barokkban variációsorozat, melynek jellegzetessége, hogy egy 4-8 ütemre terjedő basszusdallam, amely ostinatoszerűen ismétlődik.

passió: A passió Krisztus szenvedéstörténete, melyet az elbeszélő - testo (evangélista) elbeszélése, egyes személyek (Krisztus, Péter, Pilátus, Mária) beszéde és válasza, és a tömeg felkiáltásai ábrázolnak.

pavane: nyugodt, méltóságteljes, 2/2-es ütemű spanyol udvari és társastánc a 16. században.

pentachord: egy hangsor 5 egymás után következő foka.

pentatónia: ötfokúság; 5 hangra épülő hangrendszer. Elméletben a kvintkör 5 első hangjából áll (C-G-D-A-E), melyek hangsorrá rendeződnek a zenei térben (C-D-E-G-A). A hangrendszer más és más hangjáról kiindulva más és más móduszát kapjuk meg. Így létezik: lá-, dó-, ré-, mi-, szó pentaton.

periódus: zenei forma, ami általában 2 frázisból áll. Zenei részei kérdés-feleletet alkotva kiegészítik egymást. A két tagot cezúra választja el egymástól. Közepén elérjük a dominánst, a végén tonikával zárul. Leggyakrabban 8 ütemből áll.

pesante: súlyosan

piano: halkan

pikárdiai terc: mollban írt zeneművek dúr hármassal való befejezése.

pizzicato: zenei játékmód a vonós hangszereken, a húrok ujjakkal való megpendítését jelenti.

plagális zárlat: a dúr-moll hangrendszer egyik befejező akkordlépése, amelyben a domináns helyett a szubdominánsról lép a tonikára.

polifónia: többszólamú zenei szerkesztésmód, amelyben minden szólamnak önálló szerepe van.

prelúdium: előjáték; improvizációs jellegű hangszeres bevezető darab.

presto: nagyon gyorsan, sebesen

programzene: hangszeres zene, amely valamilyen fogalmilag megragadható téma leírásával kapcsolatos.A programra legtöbbször maga a zeneszerző utal a címadással. A megzenésítésre alkalmas téma befolyásolja a mű megformálását.

prozódia: a szöveg és a zene helyes illeszkedésének tana. A zene ritmusának és hangsúlyainak helyes alkalmazkodása a szöveg ritmusához és hangsúlyaihoz.

R

rapszódia: laza szerkezetű, fantáziaszerű hangszeres kompozíció, amely leggyakrabban népi motívumokra épül.

recitativo: énekbeszéd; Olyan éneklés, amely ritmikájában pontosan követi a a beszéd lejtését, dallamában pedig többé-kevésbé egy szinten mozog.

refrén: a strófikus dalok változó részei után azonos tartalommal és dallammal visszatérő szakasz.

regiszter: az orgona és harmónium különböző hangmagasságokra beállított, de azonos hangszínű sípjainak sora.

repríz: a szonátaformában az expozíció visszatérése

requiem: halotti mise

risoluto: határozottan

ritenuto: visszatartva, lelassítva

rondó: eredetileg régi francia körtánc; később az egyik legalapvetőbb zenei forma lett, melyben egy kezdő téma (rondótéma =a) többször, de legalább kétszer visszatér. A téma visszatérések között úgynevezett epizódok szólalnak meg (a-b-a-c-a-d-a...)

rubato: csapongva, nem egyenletes tempót tartva.

S

sarabande: Régi arab, perzsa vagy török eredetű spanyol tánc. Lassú tempó, páratlan ütem (3/2 vagy 3/4), a chaconne-ra emlékeztető ritmika jellemzi.(Az ütem hangsúlya a 2. egységen van.) Gazdag díszítésű, sok ékesítéssel, trillával.

scherzo: "tréfa"; a klasszikus szimfóniák és szonáták gyors, vidám karakterű tétele. A menüettből fejlődött ki, átvette annak háromrészességét, da capo formáját.

secco: száraz, szárazon; recitativo secco - az énekest csak a continuo szólam kíséri.

semplice: egyszerűen

simile: hasonlóan játszandó

sostenuto: vontatottan, kimérten

sotto voce: tompa hangon

staccato: rövid, szaggatott előadásmód, jele a hangjegy felett álló pont.

szekvencia: 1. valamely motívum más-más hangfokokon való többszöri ismétlése.2. a gregorián zenében a mise változó tételeinek egyike. Eredetileg az alleluják végén improvizált dallam alárakott szöveg.

szeptimakkord: a klasszikus zene tercépítkezésű négyeshangzata, amelyet az alaphangra épülő terc, kvint és szeptimhang alkot.

szextett: hat tagból álló hangszeres vagy énekes együttes, illetve az ilyen együttesre írt zenemű.

szimfónia: egyike a legmagasabb rendű többtételes zenekari műformának. Tételeinek száma 3-5 között váltakozik, a leggyakoribb 4 tételes.Tételrendje általában: gyors, lassú, menüett, gyors.

szimfonikus költemény: szimfonikus zenekarra írt szabad formájú egytételes programzenei mű. Programját rendszerint költemény vagy prózai mű határozza meg.

szinkópa: a metrikailag súlytalan ütemrésznek az utána következő súlyos ütemrésszel való összekötése.

szolmizáció: a szolfézs tanításának módszere, hangok megnevezése és éneklése szótagokkal, vagy betűnevekkel, amelyeket a 9. században élt Arezzói Guido honosított meg a hexachord hangjaira: a szótagok egy Szent Jánoshoz szóló himnusz sorainak kezdő szótagjai (Ut, re, mi fa, sol, la). Ehhez társult a 16. századtól a 7. hang (si)

szonáta: A szonáta elnevezés az olasz sonare = hangzani igéből származik. Jelentése: hangzó darab. Eredetileg tehát általában hangszeren megszólaló darabot jelölt csupán, gyakran vokális tételek hangszeres átiratait. A 17. században módosult a szó értelme. A század közepe után több összetartozó tételből álló kompozíciót nevezünk szonátának. Az összetartozást 2 tényező teremti meg: az azonos hangnem (amely általában csak az egyik lassú tételben vált át valamilyen közeli hangnembe), valamint a különböző metrumú lassú-gyors tempójú tételek váltakozása. A barokk szonáta az 1680-90-es években nyerte el végső alakját. A barokkban két típusa volt, a sonata da chiesa és a sonata da camera. A 18. században született meg a klasszikus szonáta, amely ciklikus 3-4 tételes műforma. I. tétel gyors-szonátaforma, II. tétel lassú-szonáta és rondóforma, III. tétel menüett vagy scherzo, IV. tétel gyors - rondó vagy szonátarondó.

szonátaforma: hármas tagolódású: I. expozíció, II. kidolgozás, III. visszatérés. Az expozícióban a főtéma szólal meg először, majd rövid átvezetéssel domináns hangnemben követi a melléktéma, majd a zárótéma. Az expozíció ismétlése után a kidolgozásban a zeneszerző feldolgozza az expozíció témáit, majd a visszatérésben újra megszólal eredeti alakjában az összes téma, de már végig tonikai hangnemben.

szonátarondó: rondóforma, melyben a rondótémán kívül valamely epizód, többnyire az első visszatér, s ezzel második témává lép elő. Képlete: A-B-A-C-A-B-A.

szoprán: legmagasabb női énekhang.

szubdomináns: valamely hangsor IV. fokának, illetve a ráépített hármashangzatnak a neve. Szubdomináns funkciót tölt be a II. és időnként a VI. fokú hangzat is.

szűkített hármashangzat: két kis tercből álló hármashangzat.

szvit: 1. A barokkban stilizált táncok sorozata, melyeket a hangnemi egység köt össze. 4 állandó tétele: allemande, courante, sarabande, gigue. 2. A 19. században operák, színpadi kísérőzenék részleteiből összeállított hangszeres zenemű.

T

tacet: hallgat; zenekari vagy énekkari szólamokban az illető szólam a jelzett részben, tételben nem szerepel.

tempo: időmérték, sebesség, gyorsaság.

tenor: legmagasabb férfi énekhang

tenuto: nyújtva, kitartva

tercett: három énekhangra, hangszeres kísérettel vagy anélkül írott zenemű.

tetrachord: valamely hangsor négy egymás mellett levő hangból álló részlete.

toccata: "toccare" = érinteni. Virtuóz futamokkal, gyors figurákkal teletűzdelt szabad formájú, fantáziaszerű kompozíció.

tonika: a tonalitás meghatározója, valamely hangsor I. foka, alaphangja.

tonalitás: hangnemiség; valamely zenemű részlet tulajdonsága, amivel egy bizonyos hangnemhez való tatozását érezteti.

tranquillo: nyugodtan

transzponálás: valamely zenemű más hangnembe való átírása.

tremolo: valamely hang gyors egymásutánban való ismétlése.

trió: három hangszerre írt zenemű.

tritonus: a bővített kvart hangköz elnevezése. Három egész hang távolságot ölel fel.

tutti: a zenekari vagy énekkari szólamokban és partitúrákban a szólórészek után a teljes együttes belépését jelzi.

U

unisoso: a többszólamú zenében több szólam prím vagy oktáv párhuzamban ugyanazt a dallamot énekli.

V

váltódomináns: a domináns hangnem V. fokán épült hármas vagy négyeshangzat (alaphangnemben tehát a II. fokú akkord).

variáció: egy dallam vagy ritmusképlet oly módon történő megváltoztatása, hogy az eredeti forma felismerhető maradjon.

vibrato: "remegve, reszketve"; Énekben, vonós és fúvós hangszereken főleg a kitartott hangok állandó, gyors, csekély magasságbeli különbségeket eredményező hullámoztatása.

vivace: élénken, gyorsan

vonalrendszer: amelyre a különböző magasságú hangok lejegyzés, rögzítése történik. Az öt vonalon el nem helyezhető hangokat alsó vagy felső pótvonalakra helyezzük.

vonósnégyes: A kamarazene legmagasabb rendű műfaja, négy vonóshangszerre (2 hegedű, brácsa, gordonka) írt mű.

Z

zárlat: kadencia; két vagy több hangzat egymásutánja, amely megerősíti az utolsó akkord záró jellegét, s ezzel lehetővé teszi a zenei forma teljessé válását. Beszélünk autentikus (V-I) és plagális (IV-I) zárlatról. A klasszikus zene legáltalánosabb zárlata az I-IV-V-I fokokat követi.

zongorakivonat: a zenekari szólamokat tömörítő zongoraszólam.

 

Forrás:

Középiskolai zenei lexikon

Böhm: Zenei műszótár