Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Muczynski Sonata op. 25, Time Pieces op. 43, Fantasy Trio op. 26

2015.01.29

Robert Muczynski, Pulitzer-díjas amerikai zeneszerző 1929. március 19-én született Chicagóban. Tcherepinnél végzett zeneszerzés tanulmányai után 1958 márciusában debütált a Carnegie Hall-ban. Könnyen hallgatható zenéje miatt nagy népszerűségre tett szert nemcsak az Amerikai Egyesült Államokban, hanem a világ többi részén is.

            A Sonata (Op. 25) csellóra és zongorára készült, négytételes mű. Az első tételt variációs formában írta Muczynski. Maga a téma négy, kupolás szerkezetet alkotó sorból áll, és a cselló szólója mutatja be. A tétel meghatározó eleme egy lehajló kisterc motívum, amely a téma minden sorában visszatér. A kilenc variációban nagyrészt a dallam és a ritmus variálódik, de az eredeti motívumok mindig felismerhetőek maradnak. A variáció, mint eszköz, sokszor improvizációs légkört ad a daraboknak. Ebben a tételben ez leginkább az ötödik variációnál érvényesül, melynek polifon stílusa a jazz hatását tükrözi. Ez a tendencia folytatódik a második tételben is. Vad és ritmikus scherzo-t hallhatunk, ahol a szólamok imitációs játéka meghatározó. A polifóniát a tétel közepén homofon szerkesztésű résszel szakítja meg a szerző, a tétel végét pedig egy fokozatosan gyorsuló codával zárja. A harmadik tétel lírai andante, melynek alaphangulatát a cselló lágy, népdalszerű dallama határozza meg, amit a zongora akkordikus kísérettel támaszt alá. A zongora nyugodt mozgása azonban nem kíséri végig a vonós szólamot, az imitáció ennek a tételnek is alapeleme. Friss és élénk ritmikájú tétellel fejezi be Muczynski a darabot, melynek zenei anyaga az első tétel cselló témájának továbbfejlesztése. Maga a téma szó szerint is megjelenik a 118. ütemben, de míg a variációs tételnél 3/4-ben, az utolsó tételnél a szerző megnöveli a hangértékeket, és a 3/2-es ütemmutatót választja.

            A Time Pieces (Op. 43) szintén kamaradarab, klarinétra és zongorára. 1983-ben írta a szerző, az International Clarinet Society által 1984-ben szervezett klarinét kongresszusra. A négytételes műben egyértelműen a klarinét uralkodik. Az első tételben Muczynski három témát dolgoz ki, melyeket különböző átvezető szakaszokkal köt össze. Az első és a második téma markáns, ritmikus, de míg az első, a tétel elején és végén jelenik meg szinte változtatás nélkül, a másodiknál a téma motívumait hosszan, minden szólamban kidolgozza a zeneszerző. A harmadik téma egyszerű és lírai, a klarinét és a zongora egymás ellenszólamait alkotják, és szinte háromszólamú invencióként simulnak össze. A második tétel alaphangulatát a klarinét komor és expresszív fríg dallama teremti meg, amely a tétel során egyre kifejezőbbé válik, és a visszatérés előtt egy kiírt cadenzába torkollik. A második tétel nyomasztó hangulatát jól ellensúlyozza a vidám és felszabadult hangvételű harmadik tétel. Hármas tagolása nemcsak a kezdő rész anyagának visszatérésében nyilvánul meg, hanem az ütemmutató  változásában is (4/4; 6/8; 4/4). Az ütemmutató megváltoztatása egy tételen belül fontos eszköze Muczynski komponálási kelléktárának. A negyedik tételben, amit a klarinét szóló lassú bevezetése indít, ez teljesen nyilvánvaló. A 3/8- és a 4/8-os ütemek folyamatos váltakozása szabadságot és erőt ad az utolsó tételnek, amit a második tételhez hasonlóan a klarinét cadenzájával zár le.

            A klarinétra, csellóra és zongorára készült Fantasy Trio (Op. 26) szintén négytételes. A markáns és energikus első tétel formája leginkább a szonátaformára emlékeztet, de a visszatérés  rövid, és a témák igen variált módon térnek vissza. A második tétel nagy részében a zongora az orgonapont szerepét tölti be, melyhez lágyan simul a klarinét és cselló kettőse. Muczynski különös érzékenysége az expresszív dallamok iránt ebben a tételben is megmutatkozik. A harmadik tételben a dallamhangszer szerepét egyértelműen a klarinét játsza. A cselló gyakori és egyenletes ritmusú pizzicatói, valamint a zongora akkordjai inkább ütőhangszer benyomását keltik. Táncos karakterű finálé zárja a darabot. A zongoraszólam virtuózan kíséri a másik két hangszert, melyek hol azonos, hol egymást kiegészítő ritmusban szólaltatják meg a főtémát.