Az opera kialakulása és a barokk opera
AZ OPERA KIALAKULÁSA ÉS A BAROKK OPERA
I. Az opera kialakulása
Az opera 1600 körül született meg Firenzében. A reneszánszban kedveltek voltak az ókori mintára alakult akadémiai beszélgető társaságok. Ezek egyike volt a Firenzei Camerata. Firenzében 1580-92 között Giovanni Bardi grófnál nemesek, tudósok, filozófusok, költők és muzsikusok gyűltek össze. Megkísérelték utánozni az ókori zene, elsősorban a görög monódia, a kithara-kíséretes szólóének hatását. Így született meg a hangszerrel kísért szóló ének, a monódia. A dallamok a szöveg ritmusát, lejtését követik, a hangszer pedig alátámasztja a szöveg mondanivalóját kifejező harmóniákkal.
Ebből a törekvésből született az opera. Látszólag új, hiszen zenével kísért, zenében előadott színpadi művek (misztériumjátékok, vásári komédiák, pásztorjátékok, madrigálkomédiák) már korábban is léteztek. Az első fennmaradt opera Jacopo Peri: Dafne című műve. A korai operák témáját elsősorban a pasztorális dráma (pásztorjátékok) és a görög mitológia adta. Kedvelték az erős érzelmeket, csodákat, varázslatot.
II. A barokk opera
1. Az itáliai opera
- Claudio Monteverdi
A korai itáliai opera legjelentősebb mestere Claudio Monteverdi (1567-1643). (életrajz külön) 1607-ben írt Orfeo című operája a műfaj mérföldköve. Orfeusz és Euridiké története nagyon népszerű volt a barokk operaírók körében. Monteverdi a műben eleget tesz a Camerata elveinek, énekszólamai pontosan követik a szöveg lejtését, de többek száraz énekbeszédnél. Egy-egy szólórészlet a későbbi több részes áriák előfutárának tekinthető. Fontos szerepet kap a kórus, úgyis, mint a szereplők egyes csoportjainak (pásztorok, nimfák) együttes éneke és úgyis, mint a történetet kommentáló, az erkölcsi tanulságot megfogalmazó, az antik görög dráma kórusára emlékeztető együttes.
Mivel a művet a mantovai Gonzaga herceg születésnapján, a főúri palotában adták elő, Monteverdi igen nagy előadói apparátust alkalmazott: a szólóénekeseken, a kóruson és a táncosokon kívül egy kb.40 tagú zenekar működött közre. Ebben a zenekarban nagyrészt mára a gyakorlatból kiveszett hangszerek játszottak (lantok, teorbák, hordozható orgonák, kornettek, valamint a ma is használatos harsonák és trombiták, és a vonós hangszerek ősei).
Monteverdi műve 5 felvonásból áll, amit egy toccatának nevezett fúvós előjáték vezet be. A toccata után szokás volt, hogy egy allegorikus személy (itt a zene múzsája) bevezesse a hallgatóságot a történetbe. Mondandóját egy vissza-visszatérő zenekari közjáték, a ritornell szakítja meg, melynek dallama később is felhangzik a műben.
1.2 A velencei operaiskola
Az opera útnak indításával be is fejeződött Firenze szerepe. Az opera kezdetben a nemesek kiváltsága volt, míg 1637-ben Velencében megnyílt az első nyilvános operaház. Ettől kezdve Velence lett az olasz opera központja. A 18. sz.-ra 16 operaház nyitotta meg kapuit Velencében, s ezekben állandóan új operákat adtak elő. Az előadások fő időszaka a karnevál idején, valamint húsvéttól a nyári szünetig és ősztől adventig volt. A többi időszakban oratóriumokat adtak elő.
Az operaházak nagysága az udvartartás méreteihez igazodott. A páholyokat nemesek és gazdag polgári családok bérelték. A földszinten kezdetben nem voltak székek, sokszor felvonulásokat és viadalokat is rendeztek itt. A zenekari árok sokáig egy szinten volt a nézőtérrel. A színpad a nézőtér meghosszabbítása volt.
A velencei operastílus jellemzője a secco recitativo („száraz” recitativo, az énekest csak a continuo hangszerek /csembaló, bőgő, cselló/ kísérik), a recitativo accompagnato (az énekest a zenekar kíséri), és a különböző áriák voltak. Szinte teljesen hiányzott a kórus és a balett. A zenekar viszonylag kicsi volt, alapját a vonósok jelentették, változó fúvós-összeállítással.
Mitológiai, történelmi, hősi témákat használtak fel a zeneszerzők. A zenével azonos fontosságú librettót (szövegkönyvet) általában kinyomtatták és az olvasáshoz szükséges gyertyával árusították.
1.3 A nápolyi operaiskola
Az ún. nápolyi operaiskola a 18.sz.-ban vette át a vezető szerepet. Ekkorra már kialakultak az opera fő irányvonalai. Az opera seria (komoly opera) volt a barokk kor vezető opera típusa. Ez tulajdonképpen eltávolodott attól az alaptól, ami a műfaj kialakulását jelezte. Ekkor már nem a drámai kifejezés, a jellemek és a helyzetek zenei megjelenítése volt a cél, hanem az öncélú gyönyörködtetés, valamint az, hogy az énekeseknek lehetőséget nyújtsanak szép hangjuk és bravúros technikájuk minél hatásosabb csillogtatására. Ezt kellett szolgálniuk a zeneszerzőknek.
Az opera lényegében áriák szervetlen sorozatává vált, melyeket gyorsan lepergetett recitativók kötöttek össze. Ez utóbbiak hordozták a csupán ürügyként szolgáló cselekményt, míg az áriák alatt semmi sem történt, hangversenyszerűen adta elő őket az énekes, azután fogadta a tapsot, és akár többször is megismételte az áriát. Kettősök, hármasok előfordultak ha a cselekmény úgy kívánta, de a kórusnak szinte semmi szerepe nem volt. Az áriák visszatéréses, da Capo szerkezetűek voltak. Ez zeneileg szép szabályos forma, de valójában dráma ellenes, hiszen egy életszerű cselekménysorban semmi sem térhet vissza ugyanúgy. Az éneklési stílusideál a belcanto volt. Az énekesek az áriák visszatérésekor koloratúrákkal, futamokkal díszítették szólamaikat. A férfi főszerepeket legtöbbször kasztrált énekesek énekelték (Pl: Farinelli). Az operát ún. nápolyi opera-sinfonia vezeti be (formája: gyors-lassú-gyors).
Az opera másik típusa az opera buffa (vígopera), mely kezdetben nem volt önálló műfaj. A velencei operában kb. 1630-tól kezdve komikus jelenetek is voltak, melyeket 1700 körül Zeno, az opera seria egyik legkedveltebb szövegírója megszüntetett. Ám a nagyoperák szüneteiben közjátékként (intermezzo) előadták őket. Alapjuk az Itáliában oly népszerű vásári komédia, a commedia dell’arte volt. Így a nézők egy este alatt tulajdonképpen két operát láthattak, egy három felvonásos seriát és egy két felvonásos buffát. A szereplők és a témák a mindennapi polgári életből származtak. A zene egyszerű és természetes: nincsenek kasztráltak, nincs belcanto, de vannak dalok, együttesek és sok seria-paródia.
A vígopera első jelentős mesterei közé tartozik Giovanni Battista Pergolesi (1710-1736). Az Úrhatnám szolgáló című műve robbantotta ki Párizsban a buffonisták harcát. (1752-ben Párizsban itáliai operatársulatok előadták Pergolesi művét és kirobbant a vita az olasz zene követői és a francia nemzeti zene hívei között. Eredmény: száműzték Párizsból az olasz opera együtteseket. A harc az 1770-es években fellángolt még egyszer.)
2. A francia opera
A 16. sz. végén Franciaországban is megkíséreltek az ókori színház mintájára egy olyan új műfajt létrehozni, amelyben részt vesz minden művészet: a költészet, a zene, a tánc, az építészet, a festészet, a jelmez. A francia barokk opera előzményei:
1) Ballet de cour
Alkotórészei: költői elképzelések alapján kidolgozott cselekmény, táncok, pazar jelmezek, díszletek és zene. A zenei részek között voltak 4-5 szólamú kórusok, szólóénekek, hangszeres zene. A témák forrása a mitológia. Kezdetben maga az udvartartás táncolt, később hivatásos táncosok kifejleszteték a magas színvonalú francia balettet, ami a francia opera jellegzetessége maradt.
2) Comédie-ballet (balettkomédia)
A komoly udvari balett komikus párja, színházi műfajként alakult ki. Alapja a prózai komédia, amit átvettek a balettbe, szólóénekekkel és együttesekkel. A műfajt Moliére a drámaíró és Lully (1632-1687) a francia zenei élet királya alkotta meg. Az egyik legjelentősebb alkotásuk Az úrhatnám polgár c. mű volt.
3) Pastorale
Az itáliai opera párizsi változata volt balettel kiegészítve.
4) Tragédie lyrique
Quinault és Racine klasszicista drámáinak kölcsönhatásában és a tragédia utánzásaként születettn meg az 5 felvonásos francia opera. Témái a hősi mitológiából, mondákból és történelmi hőstettekből származtak. A műfajt Quinault és Lully alakította ki. Egyik jelentős operájuk az Alceste.
Lully operáit francia nyitány (formája: lassú-gyors-lassú) vezeti be. Ezt követi a prológus, melyben az allegorikus szereplők a királyt dicsérik és bevezetik a történetet. A szólisták recitativókat és air-eket (dalszerű, az egyes versszakok után gyakran refrén volt) énekeltek. Emellett voltak együttesek és balett is. A tragédie lyrique-el francia nemzeti opera született, amellyel szemben az itáliai opera hívei Párizsban kisebbségben maradtak.
3. Az angol opera
Angliában a színházi hagyományok a zenének általában csak alkalmi, díszítő szerepet szántak. Például Shakespeare darabjaiban is a hangsúly a szövegen volt. Az angol opera elődje egy 16-17. sz.-i udvari álarcos játék, a masque. A prológust álarcos szereplők felvonulása követi, ezután jön a mitológiai vagy allegorikus tartalmú fődarab pantomimekkel, táncokkal és párbeszédekkel, air-ekkel, kórussal. A zárást valamennyi jelenlevő bálja és az álarcok levétele jelentette.
A polgárháború és a köztársaság idején a színházi élet csaknem teljesen szünetelt. A restauráció után (1660) azonban a színházak újra megnyitották kapuikat, és egyre több zenés darab előadására is sor került.
Az első végigkomponált angol opera 1656-ból való, a zene 5 komponista részvételével összeállított pasticcio. Az első jelentős operaszerző Henry Purcell (1659-1695), akinek méltó utóda a szigetországban egészen a 20.sz.-ig (Benjamin Britten) nem született. Rövid élete alatt igen sok művet alkotott: dalokat, egyházi kompozíciókat, kamaraműveket, csembalódarabokat, színpadi műveket. Mintegy 50 színpadi zenéje közül egyetlen valódi operája az 1689-ben készült Didó és Aeneas. Ebben elejétől végig énekelnek, így a zene nem csupán betét, hanem a cselekmény hordozója. Különös módon ezt a művét nem hivatásos művészek, hanem egy leányiskola tanulói részére írta, az iskola egyik tanárának felkérésére. A mű prológusban és 3 felvonásban mutatja be az elhagyott Dido sorsát.
Kb. 1710-től kezdtek el Angliában itáliai operákat bemutatni. Az itáliai opera seria és vele az angol barokk opera Händel révén érte el virágkorát. Több mint 40 operát komponált. Operáiban a hangsúly az áriákon van, melyek közül a legtöbb da Capo formájú. Operáinak 3 fő típusa van:
- Hősi operák: tárgyukat a görög-római történelemből, mitológiából veszi. Ilyen opera például a Giulio Cesare.
- Varázs operák: nagyon látványos színpadtechnikát vonultatnak fel. A cselekmény hátterében földöntúli erők, szellemek, boszorkányok és varázslók állnak. Ilyen mű a Rinaldo.
- A harmadik fő típust azok az operák alkotják, amelyekben a fennkölt, hősi gondolatok mellett az élet egyszerűbb, mindennapibb embereinek érzelmei s cselekedetei is helyet kapnak. Ilyen opera a Xerxes.