ZENEÓRA

Marco Enrico Bossi nemzetközileg ünnepelt koncert-orgonista volt, valamint úttörője a schumanni értelemben vett költői orgona-virtuozitásnak és kora modern orgonaépítésének Itáliában. 1861-ben született Salóban, az itáliai Garda tó mellett, és 1925-ben halt meg azon a hajóúton, ami New Yorktól Le Havre-ig tartott. Orgonista családból származott, első orgona és zenei leckéit apjától, Pietro Bossitól kapta. 1871-73-ig a bolognai Liceo Musicale-ban, 1873-81-ig pedig a milánói konzervatóriumban tanult, ahol Ponchielli növendéke volt. 1881-től a comói katedrális orgonistája lett, majd 1890-ben kinevezték a nápolyi konzervatóriumba zeneelmélet és orgonatanárnak. 1895-től több itáliai város (Velence, Bologna, Róma) Liceo Musicale-ját igazgatta. Mint kora zeneszerzői közül elég sokan, ő is opera komponálásával próbálta megalapozni hírnevét, de dramatikus művei nem arattak túl nagy sikert. Szimfonikus és orgonaműveivel viszont hozzájárult a hangszeres zene térhódításához Itáliában. Nemzetközi elismerésben azonban leginkább orgonaművei részesültek.

Az Öt darab orgonára, Op. 104 egy vallásos ciklusnak tekinthető, tételei tulajdonképpen az egyházi szertartás pillanatait követik nyomon. Az Entrée pontificale méltóságteljes zene, a főpap belépője és bevonulása a templomba. Az Ave Maria jellegzetessége az a nagyon puha és lágy hangzás, amellyel a zeneszerző az égi anyát, Máriát dicsőíti. A ciklus közepén álló harmadik darab címe Offertoire, ami a katolikus mise központi része is. A fúgaszerű szerkezet tökéletesen illik ahhoz a szertartáshoz, amikor a pap összegyűjti, kiválasztja, és az oltárra helyezi a közösség felajánlott ajándékait. A Résignation, a legromantikusabb hangvételű az öt darab közül. Homofon szerkezete, ismétlődő, de mégis mindig változó dallammotívumai, elmélkedő hangulata tükrözik azt a belenyugvást, amit a darab címe sugall. A ciklust záró Rédemption három részből áll. A részek ellentétes karakterei a megváltás két aspektusát jelenítik meg: az első és a harmadik rész az ünnepélyességet és emelkedettséget, akkordikus mozgással, korálszerű harmonizálással; a középrész pedig az örömöt, szenvedélyes nyolcad mozgásokkal.

A Három darab orgonára, Op. 92 romantikus, programzene. A Chant du soir-ral Bossi egy tavaszi vagy nyári este hangjait jeleníti meg. A darab három részének jellegzetessége a nagyon lágy, puha hangzású orgona-regisztráció, ami teljesen visszaadja az éjszaka meleg barnaságát. A tétel centruma a középső rész, ahol a jobb kézben kibontakozik egy szárnyaló dallam, melyet a többi szólam kísérete támaszt alá. A záró rész pedig azt a benyomást kelti, mintha az est hangjai, a madarak és állatok fokozatosan elköszönnének. Az Idylle ezzel szemben egy romantikus dal, melynek különleges lüktetést és támasztékot ad a 4/8-os ütemmutató. A tétel csúcspontja ebben az esetben is a középső, agitato rész, amelyben a szerző kilép az addigi ábrándozó stílusból. Hasonló karakterű az Allegretto is, melynek hangzása hol a romantikus operák románcaira, hol Chopin zongoradarabjaira emlékeztet.

Az Öt darab orgonára, Op. 132 szintén a romantikus programzenék közé sorolható. Első darabja a Legende, amelyben Bossi egy történetet, legendát mesél el. A tétel hangzásvilágát a pentaton dallammotívumok teszik különlegessé és egyben idegenné. A Trauerzug elég mozgalmas hangvételű darab, amit a pedál szólam kezd, megteremtve egy állandóan ismétlődő ritmusú basszust. E felett fokozatosan bontakozik ki a gyászinduló, amely a darab végén is visszatér. A csúcspont a pedál nélküli középrészben van, ahol a két kézen végigcikázó futamok különleges, üres hangzást teremtenek. A Ländliche Szene a népies dallamvilágot képviseli a darabok között. Akárcsak az első műben, itt is a penatónia az uralkodó. A jobb kéz szólódallama indítja a tételt, mintha a pásztorfiú fújná furulyáját a mezőn. Ez a kanyargó motívum egy incselkedő dallamba torkollik, amiből vidám körtánc bontakozik ki. A Stunde der Weihe és a Stunde der Freude az idő két pillanatát vetíti elénk. Az előbbi misztikus hangulatú, az áhítatot és időtlenséget fejezi ki, míg az utóbbi örömteli, kirobbanó és fenséges egyszerre.