Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Saint-Saëns dalok (szövegfordítással)

2015.01.29

A XIX. századi francia vokális zenében nagyon fontos szerepet játszott a zongorakíséretes szólódal, a mélodie. A műfaj első jelentős képviselői ( Berlioz, Meyerbeer, Gounod, Bizet, Delibes ) mind kiváló drámai szerzők voltak, és legnagyobb sikereiket  színpadi műveikkel aratták. Nem lehet csodálkozni azon, hogy kisebb vokális darabjaikra befolyással volt az opera. Dalaikban sokszor éltek teátrális eszközökkel, és így a versek nem szólalhattak meg a maguk intimitásában az énekhangon és a zongorán. Azért, hogy meghitt kapcsolat jöhessen létre a vers és a zene között, a mélodie-t meg kellett szabadítani a színház uralmától. Ehhez járultak hozzá azok a zeneszerzők, akik legjobb és legsikeresebb műveiket a hangszeres zene területén alkották. Ők fel tudták emelni a mélodie-t a kamarazene szintjére, és ezzel megnyitották az utat a műfaj nagy mesterei, Fauré, Duparc és Debussy felé.

Az egyike ezeknek a zeneszerzőknek Camille Saint-Saëns ( 1835-1921 ). Pályafutása - akárcsak Mozarté- csodagyermekként indult. Már két és fél évesen zongorázni tanult, és első kompozícióját 1839-ben, négy évesen írta. Amikor 1846-ban a párizsi Pleyel Teremben Mozart B-dúr ( K.450 ) zongoraversenyével debütált, a közönség szinte új Mozartként üdvözölte. Miután tanulmányait befejezte a Conservatoire-ban, orgonistaként dolgozott néhány párizsi templomban, többek között 1858-1876-ig a St. Madeleine-ben. Ez a hely fontos szerepet töltött be életében, mivel nagyon sokan jártak oda a világ más országaiból is ( Clara Schumann, Anton Rubinstein, Robert Franz, Liszt Ferenc), hogy meghallgassák csodálatos játékát, és kimagasló improvizációs kézségét. Liszt a világ egyik legnagyobb orgonistájának tekintette. 1861-től  tanárként dolgozott az École Niedermeyerben, ahol tanítványai között volt az ifjú Gabriel Fauré is. Az 1880-as évek végén, édesanyja halála után sokat utazott, Angliában még Victoria királynő előtt is játszott. Bár Saint-Saëns műveit sokan akadémikussággal vádolták, a zene magas fokú intellektuális ismeretével, és kiváló zongorajátékával mégis befolyást gyakorolt egy teljes generációra. Nemcsak zeneműveket komponált, hanem újságcikkeket, verseket, drámákat is írt, melyek közül többet be is mutattak.

            Bár legsikeresebbek a hangszeres művei voltak, mégis szinte egész életét végigkísérte a mélodie . Első románcait hat évesen írta ( Ariel, La Maman, Le soir ), melyeknek bár csekély a művészi értékük, de említésre méltóak, mivel megvilágítják azt, hogy a szerző milyen módon  szerezte meg nagyfokú jártasságát a műfaj területén. A versek kiválasztásánál inkább a verselés módja érdekelte, mint maga a költemény. Bár Victor Hugo volt a legkedvesebb költője, akinek csodálta virtuozitását, képeinek gazdagságát, zenéjében mégsem tudta teljes mértékben visszaadni a költő benső lángját. Saint- Saëns zenei nyelve általában konzervatív. Néhány dalában meglepő hajlékonyságot mutat, de sok a formálisan és szigorúan szerkesztett mű is. Ezek általában jól meghatározható 3-4 ütemes frázisokból épülnek fel, és jellemző az AABB frázisminta.

            Élete első felében Saint-Saëns erősen a német dalszerzők hatása alatt állt. Az Hugo versére írt Ręverienél (1851) az érzéseket egy különösen lírai atmoszférában olyan meleg intimitással fejezi ki, amely kétség kívül Schubert és Schumann világát idézi. Schubert nyelvezete tükröződik a La Feuille de Peuplier (1853) című dalban is, a Le sommeil des fleurs (1855) dallamvonalában pedig Schumann hatása érezhető. Az Hugo megzenésítések egyik legjobban sikerült darabja a L' Attente (1855), mely egy kamarazenei mű tökéletesen megszerkesztett scherzo tételének benyomását kelti a hallgatóban. Hangulatában szintén a német dallamvilágot idézi, és arról is tanúskodik, hogy a szerző Schubert és Schumann művein kívül jól ismerte Mendelssohn zenéjét. Az 1850-es évektől szinte folyamatosan ontott daltermés a 70-es években rövid időre megszakad, mivel Saint-Saënst teljesen lefoglalják a nagyobb munkái. Néhány dal mégis keletkezik ebben az időben, melyeknél már eltávolodik a német stílustól, és a zene vagy egy egzotikus keleti világot mutat be ( Melodies persanes-1870 ), vagy a szalonok hangulatát sugallja (Si vous n'avez rien á me dire- 1870, Chanson triste- 1872). Ez utóbbiak azonban túlmutatnak saját korukon, és nem a 70-es évek, hanem már a századforduló szalonjait idézik. 1885 után tér vissza Saint-Saëns a rendszeres dalkomponáláshoz. Ezek a késői darabok nagyon változatosak. A Suzette et Suzon (1888) teljesen francia szellemben írt darab, melynek ihletője Hugo pajkos költeménye. A kíséret jobb és bal kezének egymással váltakozó hangjai jól érzékeltetik a költő ingadozó lelkiállapotát. A XIX. században nagyon sok francia dal próbálta felidézni a spanyol temperamentumot. Az egyik leghatásosabb ezek közül Saint-Saëns Guitares et mandolines (1890) című dala, melyet saját költeményére irt. Bár maga a költemény nem egy remekmű, mégis lehetőséget ad a szerzőnek a hangulat megfestéséhez, főleg a kíséretben. Akárcsak kortársai, Saint- Saëns is tisztában volt azzal, mennyire fontos a népszerűség, így időnként irt olyan darabokat, melyek jól megragadták kora divatos áramlatait, és kiszolgálta a közönség igényeit. Ilyen dal például az Aimons-nous (1892) Th. Banville költeményére, melyben a szerző visszahívja Gounod Lamartine megzenésítéseinek nemes stílusát, a kíséretben pedig Liszt hatása érezhető.

1919-ig- majdnem haláláig- írt dalokat. Ez a tehetséges és termékeny zeneszerző, akit Gounod  "a francia Beethoven"-nek hívott, több mint száz dalt komponált francia, angol, német és olasz szövegekre, de mégsem vált a dalkomponálás területén " rutinossá " mint Gounod  vagy Massenet .Sajnálatos, hogy  különleges tehetségét túlságosan megosztotta, és így nem tudta teljes mértékben kibontakoztatni a mélodie területén. 

Tristesse - Szomorúság

Lelkemet keserű és mély szomorúság tölti be ok nélkül,

hasztalan keresem, min nyugszik időn túli fekete bánatom.

Miért kell, hogy e világban felmérve a szűk látóhatárt,

mindig csavargó lelkem börtöne falába ütközzön?

Az utakon amiket magának tör, az éjszaka ami körülveszi megijeszti,

és minden lépés egy erőfeszítés!

Ó jaj! E test számára amiben él, mindig elég gyorsan megy,

mivel minden lépés a halálba vezet.

 

Primavera - Tavasz

Üdvözlégy ó vidám tavasz! ez az új évszak,

a zöld fű évszaka és a mosolygó virágoké.

A mezők felöltöznek ezer szinükbe,

és Ninon, minden nap szebbnek tűnik számomra.

És boldogan fogom hallgatni amint egy ének, egy szárny zaja

hirdeti, hogy nevetés fogja követni a könnyeket,

mivel a nappal és enyhe melegével,

látni fogom visszajönni a fázós fecskét.

Akkor boldogan megyek elfelejtett tájakra

jázminokat, orgonákat, gyöngyvirágokat, rózsákat, liliomokat szedni,

egészen halkan mormolva egy könnyed dalt;

éneklem majd a szerelmet, a bort, a régi szép időket,

és este a magányos erdőben,

a  madarakkal és a virágokkal együtt énekeljük a tavaszt!

 

Si vous n'avez rien á me dire - Ha nincs semmi mondanivalója számomra

Ha nincs semmi mondanivalója számomra

miért jön ide mellém?

Miért mosolyog úgy rám,

hogy még a király is meghajolna.

Ha nincs semmi mondanivalója számomra,

miért jön ide mellém?

Ha nincs semmi közölnivalója nekem,

miért szoritja meg a kezem?

Angyali és gyengéd álom

amire gondol útközben,

ha nincs semmi közölnivalója nekem

miért szoritja meg a kezem?

Ha azt akarja hogy elmenjek,

miért jön erre?

Amikor önt látom remegek,

ez az örömöm és ez a gondom!

Ha azt akarja hogy elmenjek,

miért jön erre? 

 

Pourquoi rester seulette? - Miért maradnék egyedül?

Miért maradnék egyedül őrizni a birkáim?

Amit egy lányka is megtehet kinek csak pásztorbotja van

a falánk farkasok ellen!

Velem jön a mezőre, hogy vigyázzon rám

Pierre a szép pásztor...

Fonjad könnyű orsó, ah ujjaim között a gyapjút.

Pierre erős, Pierre gyengéd; szava simogató,

azt mondta térden állva " Madeleine szeressük egymást "

És Pierre-é lett szerelmem.

De elhagyott egy másik lányért,

És a farkasok elrabolták még a hűséges kutyámat is...

Folytak a könnyeim... Ah... Fonj könnyű orsó!

Pierre a szép pásztor hűtlen lett hozzám!

 

Peut-être - Talán

Hozzád közel őrizz engem teljesen,

add a kezed, félek,

kétlem, hogy meg tudtam találni az úton a boldogságot.

Nem tudom, de úgy tűnik mindkettő hajdanán,

együtt tette ezt a vallomást

ami reszket a hangomban.

Két szivünk nem ismervén egymást

imádták egymást régóta;

talán a szerelem várta,

hogy megszülessen, ez a tavasz;

sóhajára lelkünk alighogy megnyilt,

mint a rétnek virágai, hogy virágozzon.

Mintha álmodnék, hallgatlak...

Add a kezed, félek...

Kétlem, hogy megtaláltam utamon a boldogságot!

 

La sérénité - A Derű

Én vagyok a változatlan képe a békés örökkévalóságnak;

kezdet és kor nélkül, nevem a Derű.

Hiába követi óra az órát;

a hullám folyik anélkül, hogy megérintene;

minden menekül, minden elmúlik és én megmaradok hideg halhatatlanságomban.

Semmi sem zavar utamon;

megyek mosoly és félelem nélkül;

soha nem ismertem az örömet, nem ismerem a fájdalmat;

a rossz és az öröm számtalanul ömlik a világos vagy sötét égből

anélkül, hogy egy fénysugár vagy egy árnyék

felváltaná valaha sápadtságomat!

 

Guitares et Mandolines - Gitárok és mandolinok

Gitárok és mandolinok hangja tesz szerelmessé.

Pralinét ropogtatva Pépa hagyja magát elbűvölni

amikor keresztet és feloldójelet dobálván,

mandolinok és gitárok vibrálnak, hogy lefegyverezzék őt.

Mandolin a gitár hangjával együtt kíséri a szerelmeseket

akik követik az éjszakában a szépség világítótornyát;

és Juana hízelegve mutatja

(Gitár mandolinnal)

ajkát és szemét mely fénylik.

 

Suzette et Suzon - Suzette és Suzon

Imádom Suzettet, de szeretem Suzont,

Suzette kiöltözve, Suzon egyszerűen!

Ah! Suzon, Suzette! Suzette, Suzon!

Irjunk verset Suzettenek, irjunk verset Suzonnak;

egyik a múzsám, másik a dalom.

Ah! Suzon, Suzette! Suzette, Suzon!

A keze Suzettenek, a lába Suzonnak,

Mily formás kezecske! mily kicsiny papucs!

Ah! Suzon, Suzette! Suzette, Suzon!

Szőnyeg Suzettenek, kert Suzonnak;

pokolba a tréfával, éljen a pázsit!

Ah! Suzon, Suzette! Suzette, Suzon!

Álmodom Suzetteről, ölelem Suzont.

Az egyik nagyon kacér, a másik jó cseléd.

Ah! Suzon, Suzette! Suzette, Suzon!

Suzettetől kell-e menekülni, vagy elhagyni Suzont,

csak az egyiket vihetem a házamba,

ah! Suzon, Suzette! Suzette, Suzon!

Elhagyom Suzettet, megtartom Suzont;

az egyik bolonddá tesz, a másik jóvá.

Ah! Suzon, Suzette! Suzette, Suzon!

 

Chanson triste - Szomorú dal

Szivedben holdfény alszik,

a nyár édes holdfénye,

és távol a bosszantó élettől,

megmártózom a fényedben.

Elfelejtem az elmúlt fájdalmakat, szerelmem,

amikor te ringatod szomorú szivem és gondolataimat

karjaid szerető nyugalmában.

Megfogod beteg fejem

egy hosszú estén át öledbe veszed,

és mesélsz neki egy balladát mely úgy tűnik rólunk szól;

és szomorúsággal teli szemedből

akkor annyi csókot és gyengédséget fogok inni,

hogy talán meggyógyulok.

 

 

Ręverie - Álmodozás

Mivel itt a földön minden lélek

Valakinek adja

Zenéjét, tüzét,

Vagy illatát;

Mivel itt minden dolog

Mindig a tüskéjét

Vagy a rózsáját adja

Szerelmeinek;

Hiszen a lég

adja az ágnak a madarat;  

mint ahogy a hajnal a meténgnek

Ad egy kis vizet;

Hiszen amikor megérkezik

Hogy itt megpihenjen,

A keserű hullám a partnak

Ad egy csókot;

Neked adom most,

Hozzád hajolva,

A legjobb dolgot

Amim nekem van.

Fogadd tehát gondolatom,

Mely egyébként szomorú,

Ki mint egy harmatcsepp,

Hozzád sírva érkezik!

Fogadd számtalan kívánságomat,

Ó szerelmeim!

Fogadd a tüzet vagy az árnyat  

Mindennapjaimból!

mámorral teli és,

Gyanútól tiszta rajongásaimat,

És dalaim minden

Simogatását!            

Lelkem,mely vitorla nélkül       

Bizonytalanul hajózik, 

És kinek nincs más csillaga

Csak tekinteted!

Fogadd égi vagyonom,

Ó Szépségem!

Szivemet; miből semmi sem                 

marad, a szerelem sem!

 

La Feuille de Peuplier - A nyárfalevél

Mozgó és reszkető levél,

Száradon ingadozó

Soha nincs nyugtod?

Azt mondanánk a legkisebb szellőre

Ami besurran az ágak közé

Hogy hideg északi szél mozgat.

Mint Eol hárfáján,

Minden zefir ami elszáll

Elragad téged szomorú zajával.

Amikor a természet alszik,

Még hallom mormolásod

Az éjszakák csendjében.

Mikor fog hajlékony ágad

Békésnek látni téged ?                                                         

Mikor némul el hangod?

Amikor majd kitépett törzsemből

Eljutok a száraz fűre

Kivágott fa testvéreimhez.

 

Le sommeil des fleurs - A virágok álma

Este amikor a nap lehanyatlik a láthatáron,

Kedvtelenül leszáll dombról dombra,

Hosszan szemlélve minden helyet bearanyozott,

Aztán eltűnik.

Akkor a völgyben a virágok újra bezárják kelyhüket,

Azért, hogyha elmegy, semmilyen tekintet ne homályosítsa 

Üdeségük kincsét amit megőriz visszatéréséig    

Szűzi szerelmük.

Éppúgy elutazásodkor drága szerelmem,

Mint ezek a szegény virágok, a lelkem bezárul

És távolléted alatt

Csak az emléknek         

Akar kinyílni

Plainte - Panasz

Ó világ! ó élet! Ó idők!                                                         

Szellemek, léha árnyak,                                       

Kik elcsigázzátok végül határozatlan lépteimet

Mikor jönnek vissza azok a napok, mikor kezetek tele volt,

Tekintetetek simogató, igéretetek bizonyos?

Soha, ó soha már!

A nap fényét kioltják a könnyek amiben megfulladok;

Az éj varázsai észrevétlenül elmúlnak,

Éj, nappal, tavasz, tél, semmi nincs amit látnék?

Szivem doboghat még szenvedésből, de örömből

Soha, ó soha már!

 

Clair de lune - Holdfény

Az erdőben amit egy álom alkotott,    

Megyek este az erdőben.

Törékeny képed megjelenik nekem

És velem halad szünet nélkül.

Nemde ott a vékony fátylad    

Könnyű köd a barna éjben?

Vagy netán a hold fénye

A fenyő árnyékán keresztül?

És ezek a könnyek, ezek az enyéim   

Amit hallok lassan folyni? 

 Vagy lehet valóban

Hogy mellettem könnyezve te jössz?

 

Vogue, vogue la galére - Hajózz, hajózz gálya

Hajózz, hajózz gálya                                                                  

Gyorsabban és még gyorsabban

Cythére arany horizontja felé

A folyó lángolónak tűnik,     

És egy aranypiros függöny alatt

Belesüllyed a napba.

Minden összeomlik a köddel;  

De holnap a bájos kis sziget

A tajtékból lágyan kiemelkedik.

 

Aimons-nous - Szeressünk

Szeressünk és aludjunk

Ne gondoljunk a világ többi részére!

Sem a tenger árjára, sem a hegyek orkánjára

Amíg szeretjük egymást

Nem görnyed meg szőke fejed,

Mivel a szerelem erősebb

Mint az Istenek és a Halál!

A nap elhalványul

Hogy meghagyja tiszta ártatlanságod

A szél mi földig hajlitja az erdőt,

Nem merne

Hajaddal játszani,

Míg elrejted

Fejed karjaimban!

És mikor szívünk

Megindul a boldog szférákba

Hol égi liliomok nyilnak könnyeinktől öntözve,

Akkor mint a virágok

Egyesítjük szerelmes ajkainkat,

És igyekszünk kifárasztani

A halált egy csókban.

 

L'attente - Várakozás

Menj fel mókus, menj fel a nagy tölgyfára,

Az égbolthoz legközelebbi ágra

Mely úgy hajlik és reng, mint a nád.

Hűséges gólya, az öreg tornyokra

Óh! repülj! és szállj nyílsebesen

A templomtól a fellegvárig

A magas harangtoronytól a nagy vártoronyig

Öreg sas, szállj fészkedből

A százéves hegyre

Amit az örök tél fest fehérre

És te akit nyugtalan ágyadban

A hajnal sosem lát némának

Szállj, szállj, élj pacsírta

Élj pacsirta, szállj az égre fel!

És most, a fa magasából

A márványtorony csúcsairól

A nagy hegyről, a tüzes égről

A horizontig, a ködben

Látok lebegni egy tollat

És futni egy tajtékzó lovat,

És látjátok visszatérni kedvesemet?

 

Soirée en mer - Este a tengeren

A halász mellett mi csillog

Amikor mindketten az alkony idején

Tévelygünk a sajkában,

Hagyva énekelni a tehetetlen embert

És zúgni a hatalmas hullámot;

A fedezékben melyet a vitorlák alkotnak

Amikor mi leülünk

Ebben az árnyékban ahol lefátyolozod magad

Amikor tekinteted a csillagokra néz

Úgy tűnik összegyűjti a sugarakat;

Amikor mindketten azt hisszük hogy azt olvassuk

Amit a természet ír,

Válaszolj, ó te, akit csodálok!

Honnan jön amit a szívem sóhajt

Honnan jön amit a homlokod mosolyog?

Mondd? Honnan jön az amit minden egyes hullámnál,

mint egy keserű pohár

A gondolat megtölti lelkemet?

Csak én látom az evezőt

Miközben te látod az eget!

Én látom a sötét hullámokat

Te, az elbűvölő csillagokat!

Nagy mennyiségükbe beleveszve

Sajnos! én az árnyékokat számolom,

Amikor te a fényeket számolod!

A zavaros hullámokra

Lesütöm rémült szempillám;

De te, szép lefátyolozott lélek,

A csillagos remény felé

Emelsz fel egy nyugodt pillantást?

Jól teszed, látod az eget fényleni,

Látod a csillagokat tükröződni

Egy értés ott fenn vonz téged

Te nézed az Istent amint mosolyog;

Én látom az embert amint sír!

 

La cloche - A harang

Egyedül a csipkésormú sötét tornyodban,

Ahonnan hangod leszáll a megingó tornyokra,

Ó harang ki fel vagy függesztve a felhők közé,

Melyeket roppant himbálózásod oly gyakran felkavar,

Most árnyékban alszol, és semmi nem ragyog

mélységes boltozatod alatt ahol alszik a zaj!

Óh! Addig amíg egy szellem mely hozzád szárnyal

Szintén csendesen, szemléli a te csendedet,

Hallod bizonytalan és jósággal teli ösztönnel

Ki leplez le mindig egy nővért a nővérnek

Azt amit abban az órában mikor elalszik az este,

Egy lélek van melletted, nem kevésbé vibráló mint te,

Aki szintén nagyon gyakran csap ünnepélyes zajt,

És ugyanúgy sajnálja magát a szerelemben, mint ahogy te magadat az égben!

 

L'enlèvement - Szöktetés

Ha akarod álmodjunk

Üljünk fel két paripára;

Te magaddal viszel engem, én megszöktetlek.

A madár énekel az erdőkben.

Én vagyok a gazdád és zsákmányod;

Induljunk! ez a nap vége;

Az én paripám lesz az öröm,

A te paripád lesz a szerelem.

Gyere! képzelt lovaink

Mindketten dobognak a lábukkal,

Az enyém álmaim mélyén,

A tied az egek mélyén.

Poggyász szükséges;

Magunkkal visszük kívánságainkat,

Boldogságainkat, nyomorunkat,

És a hajad virágát.

Gyere, az este barnára festi a tölgyeket;

A veréb nevet; ez a gúnyolódó

Hallja azoknak a láncoknak lágy zaját,

Melyekkel megkötötted szívem.

Egyáltalán nem az én hibám lesz,

Ha az erdők és a hegyek

Miközben bennünket egymás mellett látnak,

Nem mormolják: szeressünk!

Menjünk el Ausztrián át!

A hajnal lesz velünk szemben;

Én nagy leszek és te gazdag,

Hiszen szeretni fogjuk egymást!

Menjünk a földön végig,

Két bűbájos lovunkon,

A kékségbe, a rejtelmességbe,

A káprázatba!

Te Dáma leszel és én Herceg;

Gyere, a szívem kinyílik;

Gyere, el fogjuk mesélni ezt a mesét

Az éjszaka csillagainak.

 

Le matin - A reggel

A hajnal hasad,

A sűrű árnyék menekül;

Az álom és a köd

Elmennek ahova megy az éj;

Szemhéjak és rózsák

Félig zártra nyílnak;

A dolgok ébredésének

Halljuk a zaját.

Minden énekel és mormol,

Minden egyszerre beszél,

Pára és pázsit,

Fészkek és tornyok;

A szél beszél a tölgyeknek,

A víz beszél a forrásoknak;

Minden fuvallat

Hanggá változik!

Minden visszatér lényegéhez,

A gyermek játékához,

A tűzhely a lángjához,

A lant a vonójához;

Bolondság vagy téboly,

A hatalmas világban,

Mindenki újrakezdi

Amit megkezdett.

Amit gondol vagy amit szeret,

Szüntelen cselekvőn,

Egy döntő cél felé,

Minden repül, magával sodor;

A csónak kikötőt keres,

A méh egy öreg fűzfát

Az iránytű pólust,

Én az igazságot.

 

Le lever de la lune - Holdfelkelte

Mint ahogy egy fiatal szépség

Hallgatag és magányos,

Az ezüstös felhő oldalaiból

A hold titokzatosan felbukkan.

Ég kedves lánya, lassú léptekkel és hangtalanul,

Elsuhansz a levegőben, ahol tündököl a koronád

És változásod körülveszi magát

Az éjszaka napjainak pompás kíséretével.

Mit csinálsz tőlünk messze amikor a hajnal világossága

Elhomályosítja bánatos szemünkben

A te bájos nevetésed és lágy fényed?

Mégy mint Ossian panaszosan, sóhajtozva

A fájdalom menedékében

Eltemeted hervadó szépségedet

Ég kedves lánya ismered a balszerencsét?

Most álmodd minden fényét

A hegyek felett szaladó kéjes szekerednek:

Nyújtsd el ha lehet pályád menetét

És áraszd a tengerre szelíd sugaraid.

 

(a dalszövegeket Nagy Éva Rita fordította)