Vivaldi: A négy évszak
Vivaldi: A négy évszak
Vivaldi legnépszerűbb műve, a 4 évszak 1725-ben jelent meg 8-as opus számmal Amszterdamban, az Il Cimento dell' Armonia e dell' Inventione vagyis A harmónia és a találékonyság erőpróbája c. 12 hegedűversenyből álló sorozatban. A cím egyrészt jelölheti allegorikus módon a Harmónia és a Találékonyság közötti küzdelmet, másrészt a szerző képességeinek megcsillantását is, amennyiben számára mindez próbatétel, egyfajta vizsga. Vivaldi életében megjelent concerto-opuszai között a harmadik és a nyolcadik legjelentősebb. E két sorozatban kívánta a leginkább bizonyítani egészen egyedi kompozíciós erényeit. A nyolcadik ciklus hat, címmel ellátott koncertet tartalmaz. Közülük a négy évszak abban különbözik az összes többitől, hogy e sorozathoz egyedi szöveg is társul. A sonnetti dimonstrativi - ahogy Vivaldi nevezi e költeményeket - alkotják a hagyományosan programnak nevezett anyagot. Ez a megoldás egészen egyedülálló Vivaldi életművében. Nem általánosságban előírt program ez, hanem szó szerint, sorról sorra, folyamatosan adja meg az ábrázolandó jelenségek egymásutánját. Tisztán hangszeresen megzenésített versekről van szó. A szerző teljes sorozatát Václav Morzin cseh grófnak ajánlotta, s a dedikációban ezt írja: "Nagyméltóságú Úr, esdekelve kérem, ne csodálkozzék Fenséged, ha e kis létszámú és szerény concertók közt megtalálja A négy évszakot, amely már sok idővel ezelőtt Fenséged türelmes nagylelkűségét élvezhette. Higgye el nekem, hogy azért találtam őket kinyomatásra méltónak - noha minden tekintetben ugyanazok a darabok-, mert a szonettek mellett immár minden bennük ábrázolt dolog pontos magyarázatával láttam el őket. Bizonyos vagyok abban, hogy Ön úgy fogja megítélni őket, mintha újak lennének." A szonettek szerzősége kétes, talán maga a zeneszerző írta őket, lévén hogy sehol sem említi a költő nevét, és a verssorokat további pontosító programelemekkel egészítette ki.
Mind a 4 versenymű 3 tételes, gyors-lassú-gyors elrendezésű.
♪1. E-dúr hegedűverseny - Tavasz
Megérkezett az új tavasz, vidáman
köszönti őt az ujjongó madárdal,
s a csermelyek a szellő sóhajában
frissülve futnak, édes suttogással.
Villám és mennykő súlyos gráciával
jelenti be sötét-libériásan,
s hogy elcsitul az égzengés - madárdal
hallik megint, benne zengő varázs van.
Virágos réten sugdosón lehelget
a fű, a lomb és mély álomba bódul
a kecskepásztor, hű kutyája mellett.
S furulyaszó csendül az álmokon túl:
a tündöklő tavaszban táncra kelnek
a pásztorok s a nimfák csapatostul.
Az első tétel a tavasz ébredését festi, madárhangokkal (itt a zenekar további két hegedűse is szólózik) és távoli mennydörgés érzékeltetésével. Hangfestő elemként a mennydörgés ábrázolását tremolóval oldja meg a szerző. A középső tétel alcíme „Az alvó pásztor”, és valóban, a susogó lombok alatt pihenő pásztor békés álmát festi, melyet hű kutyája őriz. A kutya ugatását külön felirattal jelzi a komponista, a brácsák szólamában. Ezzel a szereposztás teljes: az alvó embert a szólóhegedű nyugodt lélegzetű, egyenletesen ívelő dallama személyesíti meg, a susogó lombokat a zenekar hegedűinek zsongító ritmikája érzékelteti, míg a kutyaugatás a brácsák közbe-közbeékelt, de ugyancsak egyenletes, kéthangos motívumaiban realizálódik. A 3. tétel alcíme „Pásztortánc”. A siciliano ritmusú zenére a pásztorok nimfákkal lejtenek táncot.
♪2. g-moll hegedűverseny - Nyár
A nyár
A nap hevétől elgyengülve bágyad
a nyáj, az ember, lángol a fenyő is,
elomlik hangja a kakukk-madárnak,
a gerledal merő szín és merő íz.
Szellő piheg, de már tarolva támad
reá észak szele, mindent söpör, visz,
a pasztorál a védtelen magánynak
partján zokog, vihart rettegve ő is.
Mozdul a pásztor félve, izgatottan,
dörög az ég, rajta villám cikáz át,
legyek köröznek megbolydult rajokban.
Fenséges félelem, amit a nyár ád:
vadul villámlik, az ég szinte robban,
lefejezi a délceg búza szárát.
A nyár első címfelirata: „Szenvedés a hőségtől”. Az első tétel indításában nyoma sincs a versenyművek nyitótételeiből ismert lendületnek, határozott arcélű tematikának. Halk, szaggatott sóhajok szakadnak fel a hangszerekből, a hallgató szinte a bőrén érzi a kánikula tikkasztó melegét. Majd a szólóhegedű belépésével itt is madárkoncertet hallunk, melyből nem nehéz kihallani a kakukk hangját. Gyors mozgású témával ábrázolja Vivaldi a különböző irányból feltámadó szeleket, majd hirtelen hangulatváltással a pásztorfiú panaszát szólaltatja meg. A középső tétel kontrasztos szerkesztésű: a lassú ütemekben a szólóhegedű a közeledő vihartól megrettent embert, míg a zenekari hegedűszólamok a legyek és a dongók zümmögését érzékeltetik. A rövid gyors szakaszokban a zenekar ismét tremolókkal mennydörög. A fergeteges tempójú „Nyári zivatar” alcímű záró tétel a zenetörténet jellegzetes viharzenéinek egyike. A hegedűszóló itt másodrendű szerepet játszik, a vihar érzékletes ábrázolása a teljes együttes feladata.
♪3. F-dúr hegedűverseny - Ősz
Vigad a pór, táncolva, énekelve,
a bő termést örvendezőn fogadja,
ma még Bacchus borától víg a kedve -
holnap álomba hamvad majd vigalma.
Minden vigadjon, dalra, táncra kelve!
Legyint a langyos légtenger fuvalma,
a gazdag évszak mintha integetne:
édes álomból szép gyönyörbe csalna.
A vadászok hajnalban útra kelnek,
kürttel, puskásan, alvó falvakon túl
vadat hajszolva jó nyomot követnek.
A megriadt vadállat puskaportul
prüszköl, rohanna, ám futása sebzett,
bukdácsol még, aztán a fűre fordul.
Az ősz „A parasztok tánca és dala” feliratú tablóval kezdődik. A zenekar népies hangulatú témát játszik. Majd a vidám együttesből kiválik „A részeg” realisztikusan megrajzolt figurája, aki ide-oda dülöngél, végül elalszik. Néhány álló ütem után a befejező tuttiban visszatér a tétel elejének felszabadult jókedve. A lassú tétel alcíme: „A részeg álma”, zenéje a szonett második strófáját dolgozza fel. Ez a sorozat talán legkülönösebb tétele. Szóló egyáltalán nincs benne, dallamos téma sincs, a zenekar csupán hosszan tartott akkordokat játszik, harmóniailag szokatlan fordulatokkal. A finálé „A vadászat” címet viseli. Eddig szokatlan módon a szonett két utolsó versszaka jutott erre a tételre, ez a körülmény eleve arra enged következtetni, hogy nagyszabású koncertformát tervezett Vivaldi Az ősz zárójelenetéhez: a vadászatmozgalmas tablója az első tételbeli szüreti mulatság szimmetrikus ellenképe. A zenekar témája két részből áll, egyik a lovaglást, a másik a vadászkürtök fanfárját imitálja. A nagyon virtuóz hegedűszólam pedig a vad riadt menekülését, ide-oda cikázását, végül az elejtett állat haláltusáját festi.
♪4. f-moll hegedűverseny - Tél
Fekete felhőkből jönnek keményen
a szörny-szelek s szigorúan morognak,
a percek lépte koppanó az éjben,
a végtelen fagy fogakat vacogtat.
Vonulását az egykedvű napoknak
tűz mellől nézzük, kint esőverésben
járkál az élet, dermesztő fagyok vad
világában bolyong reszketve, tétlen.
Sokan csúszkálnak, olykor földre esnek,
majd - felszökvén - suhannak síma jégen,
míg betörik páncélja a vizeknek.
Nagy vaskapuk mögül kitör merészen
Bóra, Sirokkó, ura vad szeleknek,
ilyen a tél - s mennyi öröm a télben!
A tél dramaturgiailag ellentétpárjának, A nyárnak megfelelője. Míg ott a hőség tikkasztó kábulatát éltük át a megnyitó tételben, itt a dermesztő hideg merevíti mozdulatlanná a képet. A szólóhegedű figurációi a viharos téli szeleket idézik, melyektől fogvacogva dideregnek az emberek. A második Largo tétel meleg szobajelenete egyike a legismertebb Vivaldi-zenéknek, számtalan feldolgozásban, külön előadási darabként is gyakran hallható. Miközben a zenekar első- és második hegedűi pengetett játékkal jelenítik meg az ablakon koppanó esőcseppeket, a szólóhegedű a ciklus legszebb dallamát énekli a szonett második strófájának első két sorára. A finálét rendhagyó módon a szólóhegedű indítja, a tétel egészére a szabad, fantáziaszerű formálás jellemző. A tél örömeit festi a zene: a csúszkálást a jégen, a földre huppanást, a korcsolyázók lába alatt megroppanó jeget. Hirtelen megtorpanás után lassú közjáték jelzi a sirokkó (meleg déli szél) feltámadását, vele a nyár bevezető ütemeit idézi a zene. Ez azonban csak múló epizód, a mű végül viharos száguldással ér véget.