ZENEÓRA

LUDWIG VAN BEETHOVEN

(1770 Bonn – 1827 Bécs)

Első zenetanára iszákos apja volt, közepes tehetségű udvari muzsikus, aki gyakran verte fiát és Mozartékhoz hasonlóan megpróbált belőle csodagyereket nevelni. Ennek ellenére a családnak valójában már egészen fiatalon Beethoven volt az eltartója. A fiú tehetségét mások hamar felfedezték. 1780 körül Christian Gottlob Neefe vette kezébe zenei nevelését, mialatt a választófejedelem anyagi támogatásában részesült. 12 éves korától többször helyettesítette mesterét a templomban orgonán, koncerteket is adott, valamint zongoradarabokat komponált.

1787-ben Bécsbe utazott, hogy Mozartnál tanuljon, de váratlan esemény történt: 17 éves korában elvesztette édesanyját, hazatért és évekig egyedül nevelte két öccsét. Emiatt „lekéste” az alkalmat, mivel Mozart 1791-ben meghalt.

Waldstein gróf támogatásának köszönhetően 1792-ben Bécsbe költözött, ahol vett néhány órát Haydnnál, de nem értették meg igazán egymást, és Haydnnak nem is volt elég ideje Beethovennel foglalkozni. Végül Johann Albrechtsberger és később Salieri lettek a tanárai. 

1795 márciusában lépett fel első ízben a bécsi nyilvánosság előtt B-dúr zongoraversenyének előadásával. Ezt a fellépést azután több is követte, majd hamarosan kiadója és pártfogója is akadt. Zongoravirtuózként és zeneszerzőként is hamar népszerű lett.

Ekkor alakította ki azt az életstílust, amihez egész életében hű maradt: ahelyett, hogy az egyháznál vagy nemesi udvaroknál tevékenykedett volna, szabad művészként nyilvános fellépésekből, munkáinak eladásából, és azokból a pénzekből tartotta fenn magát, amivel a tehetségét felismerő arisztokraták bőségesen megjutalmazták. Ezt a jutalmat a művészetének kijáró tiszteletdíjnak tekintette. Ő volt az első zeneszerző, akinek ez sikerült.

Beethoven személyes élete tele volt problémákkal. 25 éves kora körül kezdte észlelni a süketség első jeleit, melynek hatására időnként az öngyilkosság gondolatával is eljátszott. Ennek következménye, hogy 1802-ben megírta a heiligenstadti végrendeletet.

A századforduló környékén születtek legsötétebb művei, ekkor vált számára világossá, hogy a halláskárosodása visszafordíthatatlan folyamat. 1819-re teljesen megsüketült. Süketsége zárkózottá tette, csak társalgási füzeteinek segítségével tudott érintkezni a külvilággal. Hihetetlen belső hallása volt, csak ez tette lehetővé, hogy ne hagyja abba a komponálást.

Elérhetetlen (házas vagy arisztokrata) hölgyekhez vonzódott, akiket eszményített (pl. Brunswick Teréz). A társadalmi különbségek, az emberek esetleges elítélése gátolta, sosem házasodott meg.

Beethoven sokat betegeskedett, kiváltképp húszas éveinek közepétől, amikor komoly hasfájásoktól kezdett szenvedni. 1826-ban egészségi állapota drasztikusan megromlott. 1827-ben halt meg májbetegségben.

Művei:

9 szimfónia

32 zongoraszonáta

1 opera (Fidelio)

nyitányok (Leonóra, Egmont…)

vonósnégyesek, kamaraművek

5 zongoraverseny, 1 hegedűverseny