Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Bedřich Smetana

2019.10.05

Bedřich Smetana

(1824 Litomysl - 1884 Prága)

Szüleinek tizennegyedik gyermekeként született. Négy éves korától foglalkozott a zenével. Hegedülni és zongorázni tanult. Hatévesen már vonósnégyesben játszott és zongorahangversenyt adott.

A pilzeni gimnáziumba járt. Az érettségi után (1843) Prágába ment dolgozni, ahol Josef Prokschnál tanult zenét, közben egy nemesi családnál zenetanárként dolgozott. Elkezdett komponálni.

1848-ban – Liszt támogatásával – megalapítja saját zeneiskoláját.

1856-ban Svédországba ment szerencsét próbálni, ahol 1861-ig a göteborgi Filharmónia élén állt. 

1859-ben először látogat vissza Csehországba.

1860-ban visszatért Svédországba.

Később hiába pályázott a prágai konzervatórium igazgatói posztjára, komoly anyagi gondokkal küzdött. A siker A brandenburgiak Csehországban (1863) és az Eladott menyasszony (1866) című operák bemutatásával köszönt rá. Mindkettő igazi cseh szövegre írt opera, így sikerének köszönhetően 1866-ban a Prozatímní színház dirigense lett. Ebből az időszakból származó történelmi operája még a Dalibor, amit a prágai Nemzeti Színház alapkőletételekor (1866) vezényelt. Vett egy szerény kis házat egy faluban, Olomouctól keletre.

1870 után Smetana egészségi állapota rosszabbodni kezdett. 1874-ben már jobb fülére nem hallott, majd ősz végére teljesen megsüketült, szifilisz komplikáció miatt. Egészségi állapota egyre romlott, a betegség következtében idegrendszere fokozatosan felmondta a szolgálatot.

Életének utolsó évét lányánál, Zsófiánál és vejénél töltötte jabkenicei vadászházukban, Mladá Boleslav mellett. 1875-től kezdve már itt élt. De a nehézségek és a süketség sem törték meg, számos mesterműve való abból az időszakból. 

1884. április 20-án elmegyógyintézetbe kellett szállítani, ahol elhunyt.